Sorompóval zárja le és őriztetni fogja a Tubesre vezető utat a pécsi önkormányzat.
2009. december 16. 11:04
p
0
0
5
Mentés
Így akarják megakadályozni a hegyre tervezett katonai radarállomás építését. Páva Zsolt, a baranyai megyeszékhely fideszes polgármestere szerdán, sajtótájékoztatón jelentette be a lépést, s hozzátette: tulajdonképpen annak a néhány héttel ezelőtt kihelyezett KRESZ-táblának akarnak érvényt szerezni, amely megtiltja a három és fél tonnánál nehezebb járművek behajtását.
A politikus szólt arról is, hogy a lokátorberuházás elleni tiltakozásul a csütörtökről péntekre virradó éjszakát többedmagával a hegyen, egy katonai sátorban tölti.(MTI)
Az ikonikus épület megújulása mellett egy értékközpontú oktatási és közösségi tér jön létre a jövő nemzedéke számára, amely nyitva áll a város lakói előtt is – közölte az intézmény helyi képviseletének vezetője.
Szolgálati lakásával összefüggésben hivatali visszaélés, zsírleszívásának ügyében szolgálati visszaélés miatt szorul a hurok Magyar Péter emberének a nyaka körül.
Magyar Péter szombaton országos csodafegyverként harangozta be a Tisza Párt új online problématérképét, de a rendszer már az első másodpercekben megadta magát. Az oldal vasárnap reggel óta elérhetetlen – a pártelnök szerint „lelőtték”. De tényleg ez a baj?
p
0
0
12
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 5 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Na persze, nem mellenk epitik a radart hanem Pecsre, a pecsieknek pedig nem kell, meg is okoltak mar evek ota, hogy miert nem kell.
Meg a szocialistak is tiltakoztak ellen, maga Szili Katalin is. Ugyhogy aki parterdeket lat a tilatkozas miatt, az mar kisse megzavarodhatott az allando osztalyharcban. Aki pedig masnak tudogyulladast kivan az egy gyalazatos alak.